Hírek

AZ ITK RÖVID TÖRTÉNETE

A két profillal - oktatás és vizsgáztatás - rendelkező Idegennyelvi Továbbképző Központ (ITK) 1967. szeptember elsejével kezdte meg működését, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem felügyelete alatt álló intézmény. Ugyanebben az esztendőben az állami nyelvvizsgák rendszerét szabályozó miniszteri rendelet hozta létre az Állami Nyelvvizsga Bizottságot (ÁNYB), melyet az ITK működtetett.

Az ITK tevékenységének homlokterében kezdetben az oktatás állt, 5 nyelvből szerveztünk tanfolyamokat érettségivel rendelkező felnőtt hallgatók számára. Az évek során állami nyelvvizsgáink iránt egyre nőtt az érdeklődés: 1967-ben még csak 5591 vizsgázót regisztráltunk 6 nyelvből, 1997-ben már 52 nyelvből lehetett vizsgát tenni, s a vizsgák száma elérte a 104000-et. Az igazán dinamikus növekedés a 90-es évek elején volt megfigyelhető, amikor a korábbi szinte egyetlen privilégium, a nyelvvizsgapótlék újabb előnyökkel bővült (többletpontszám az egyetemi felvételinél).

A nyelvvizsgázók számának dinamikus növekedésével párhuzamosan megkezdődött intézményünk regionális decentralizációja, s így az 1980-as évektől kezdve a Rigó utcai központon kívül számos más helyen is le lehetett tenni az ORIGÓ nyelvvizsgát.

2000. január elsejétől az újonnan jelentkező vizsgázni kívánók állami helyett már csak államilag elismert nyelvvizsgát tehetnek a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület (NYAT) által akkreditált nyelvvizsgaközpontban vagy vizsgahelyein. 2000. februárjában - elsőként az országban - az ITK teljesítette az akkreditáció feltételeit, s ennek következtében a NYAT akkreditálta az ITK "ORIGÓ" nyelvvizsgarendszerét angol, arab, beás (cigány), bolgár, cseh, dán, eszperantó, finn, francia, héber, horvát, japán, kínai, latin, lengyel, lovári (cigány), német, olasz, orosz, ógörög, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török, újgörög nyelvből nyelvre kétnyelvű vizsgaként, valamint a "magyar mint idegen nyelv" egynyelvű vizsgát.

A megszűnt Állami Nyelvvizsga Bizottság feladatkörét 2000-től az ITK igazgatója által működtetett Országos Nyelvvizsga Tanács (ONYT) vette át.
Akkreditált "nyelvvizsga-hálózatunk" időközben jelentősen kibővült, hiszen a budapesti Központon kívül számos akkreditált vagy bejelentett vizsgahellyel rendelkezünk. Ez a dinamikus fejlődés természetesen a vizsgáztatók számának növekedését is magával hozta. Jelenleg a nyelvvizsgáztatás feladatait mintegy 1000 szakember bevonásával biztosítja az ONYT. Az ITK nyelvvizsgáztatási tevékenysége jelentős elismerésben részesült 1999-ben, amikor az Európai Nyelvvizsgáztatók Szövetsége (ALTE) társult tagjává fogadta vizsgaközpontunkat. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a szervezetben a magyar mint idegen nyelv egynyelvű vizsgarendszerével egyedül mi képviseljük a magyarországi nyelvvizsgáztatást.

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2005. január 1-jével integrálódott az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezetébe, és azon belül önálló intézetként folytatja tevékenységét. A vizsgáztatás mellett újra erősödik a nyelvoktatási profil is. 2005. szeptemberétől az ITK általános nyelvoktatást biztosít az ELTE diákjai számára.

Tisztelt Vizsgázó!
Üdvözlünk új online ügyintézési rendszerünkben. A regisztrációt követően a jelentkezéstől az eredménylekérdezésen át a vizsgadíj online befizetésig minden lényeges dolgot el tudsz intézni egy helyen.
Online jelentkezés csak a következő vizsgaidőszakra lehetséges.
Jelentkezési lappal személyesen és postai úton hónapokkal előre is lehet jelentkezni.
Jó tanulást és eredményes nyelvvizsgát kívánunk!


pld.: 20000200013658AWAS
(A kódszámot az értesítő levélben kapta kézhez.)

Az ITK közreműködésével készült ingyenes online idegenforgalmi tananyag:

Welcome to Hungary

1085 Budapest, Rigó u. 16.
Tel.: 459-9614